Kiakadt a fideszes képviselő, amiért Fekete-Győr gratulált Milák aranyérméhez
Budai Gyula szerint ez már a legalja.
Budai Gyula szerint ez már a legalja.
Az anno a Gyurcsány-korszak elszámoltatásával is megbízott Budai szerint a volt miniszterelnök sokat iszik, és nem csak vizet.
A DK politikusa szerint ahogy bejelentette, hogy miniszterelnök-jelölt lesz, nyomozást indított vele szemben az ügyészség.
Orbán Gáspár katonai kiképzése miatt van mindez.
A humánminiszternek már a vele egy háztartásban élők felsorolásába beletört a bicskája, a volt miniszterelnök-jelölt egyéb tárgyakat birtokol. Zsigó Róbert falinaptárat kapott ajándékba, Vadai Ágnes egy egész közösségi közlekedést juttatásként. Matolcsy Györgynek fia született, a vezető politikusok imádják a lakossági szuperállampapírt.
A fideszes képviselő szerint csak a vasárnapi győri választás miatt került ismét előtérbe az ügy.
A magyar baromfi és sertéshús thaiföldi szállításáról tárgyalt Bangkokban a Külgazdasági és Külügyminisztérium delegációja.
Botrány tört ki a szerdai ülésen, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és a fideszes Budai Gyula között pattanásig feszült a helyzet, ütést emlegetnek mindketten. De ki ütött, ha volt ilyen egyáltalán. Videók.
Veterán parlamenti tudósítók sem emlékeznek olyan képviselői esküre, amely előtt egy frakció kivonult volna az ülésteremből. A Demokratikus Koalíció ezt most megtette. A DK a kormánypárti Budai Gyula esetében az Országgyűlés egyik még életben lévő szokásjogát „rúgta fel” hétfőn azzal, hogy elhagyta az üléstermet, mielőtt a Fidesz képviselője belekezdett volna az eskü szövegébe.
A volt miniszterelnök és a volt elszámoltatási biztos is tett egy-egy megjegyzést a másikra.
Balog a Református Egyházat választotta a képviselőség helyett, a Fidesz és a KDNP pedig Budai Gyulát Balog helyére.
Stílusosan az egykori elszámoltatási biztos adta át.
Budai Gyula panaszolta be a Budapesti Ügyvédi Kamaránál korábban Helmeczy Lászlót, mert szerinte ügyvédként politikai tevékenységet folytatott a Kósa-ügyben. A kamara határozata után a fideszes politikus úgy látta: a haveri kutyák kimentették a kamarában Helmeczy Lászlót.
Budai Gyula az Echo Tv péntek esti adásában beszélt arról, hogy a Czeglédy-ügyben folyó eljárás egyik kulcsfigurája jelen volt, amikor Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek. Az eljárásban érintett meg nem nevezett személy Budai szerint ezt igazolni is tudja, hamarosan az is kiderülhet, hogy kiről van szó.
Érdekes közjátékkal indult a Czeglédy Csaba mentelmi jogáról szóló választási bizottsági ülés: a Fidesz Budai Gyulát küldte a helyszínre, az előzetesből csütörtökön szabadult Czeglédy megszólította, mire a fideszes képviselő szemrehányást tett neki egy korábbi tárgyalás során történtek miatt, majd sok sikert kívánt.
Az igazságügy-miniszter szájából is elhangzottak az ő Dávid "nem értek a focihoz" Ibolya-i mondatai: nem ismeri a bíróságokat, az ügyvédek világából jön, ott pedig kevés a komcsi.
A bírói függetlenség menetrendszerű, nyílt színi megkérdőjelezése a mindenkori hatalom szempontjából is súlyos kockázatokat rejt – írja publicisztikájában az LMP volt társelnöke, frakcióvezetője.